2011. május 8.
Barátságosba fordult bajnoki (két pont levonás)
MÖSE - Kőbánya SC II. (Maják) 0:10
A hétvégi mérkőzésen alkalmunk nyílt arra hogy bebizonyítsuk, nevünkhöz hűen valóban a mozgásért és az örömért kézilabdázunk együtt. A tavaszi zsongás és a bódító virágillat ugyanis elvette az eszünket, s az amúgy simának ígérkező mérkőzésre igazolások és jegyzőkönyv nélkül érkeztünk meg. Így már a kezdő sípszó elhangzása előtt tudtuk, a Honvéd csarnokból a Maják viszi haza a 2 pontot (0-10-es végeredménnyel). Mindezek ellenére le a kalappal ellenfelünk és a bírók előtt, akik az érvénytelen mérkőzés ellenére eleget tettek kérésünknek, s tét nélkül lejátszottuk a meccset. (Külön köszönjük a fiatalembernek, aki az ellenfél kapuját védte.) És köszönjük meg magunknak azt, hogy figyelmetlenségünk, s az így elvesztett 2 pont ellenére (habárt igen szétszórtan, de) örömmel játszottuk végig a meccset. S eleget tettünk annak, amit terveztünk: gyakoroltuk a figurákat megállás nélkül. Tanulópénzneknagyon jó volt ez a hétvége. Többször ilyen nem fordul elő velünk. S legalább azt is tudjuk, igazán MÖSE-vé értünk össze.
2011. április 30.
Egy félidős győzelem
Kőbánya SC III. - MÖSE 18:22
Könnyed játékkal is végig magabiztosan vezettünk az első félidőben. Védelmünk nem sok teret adot az ellenfélnek, támadásaink is gördülékenyek voltak. Néhány kihagyott ziccer azonban már utalt a koncentráció hiányára. 10:4-es vezetéssel fordultunk, minenki könnyű folytatásra számított.
A második félidőről azoban jobb, ha nem is beszélünk. Képtelenek voltunk kellő összpontosítással játszani. Először támadásainkba csúsztak hibák, később védelmünk is átjáróház lett. A Kőbánya egyre csak lőtte a gólokat, mi pedig nem tudunk felpörögni. Gyengébb idegzetű nézőinknek már izgulniuk is kellett a végén, hogy vajon kitart-e az első játékrészben megszerzett előny a meccs végéig. Kitartott, nyertünk, de mi is tudjuk, ez nem a mi napunk volt.
2011. április 22.
Óvásunkat elfogadta a szövetség
Elfogadta a múlt vasárnapi meccs után benyújtotott óvásunkat a Budapesti Kézilabda Szövetség. A szigetszentmiklósiak két felsőbb osztályban játszó csapatnál igazolt játékost szerepeltettek ellenünk, egyikük azonban nem tudta igazolni, hogy játékához a szövetség hozzájárult volna. Miénk a két pont. De egy jó hangulatú, fair meccs nagyobb örömöt okozott volna.
2011. április 17.
Fájdalmas vereség egy csúnya meccsen
MÖSE - Szigetszentmiklósi NKE II 23:25
Készültünk erre a meccsre, úgy éreztük, jó formában van csapatunk. Mégsem sikerült a győzelem, pedig mindent megtettünk érte, és jó csapatjátékunknak köszönhetően talán meg is érdemeltük volna. De hát ez alkalommal "nem engedtetett meg nekünk'" a dicsőség.
Jól kezdéssel vetettük magunkat a küzdelembe: támadásaink tempósak és eredményesek voltak, és védelmünk is elég jól működött. Azonban rendre keménynek, túl keménynek ítéltek bennünket, sorra kaptuk a hétmétereseket, és a kiállításokat is. (Első hat kapott gólunk hetesből született.) Szoros volt a meccs, egy ideig a szigetszentmiklósiak vezettek, aztán inkább a MÖSE, de jelentőssé nem tudtuk tenni előnyünket.
A második félidő elején néhány percig kapkodtunk, el is adtuk nehezen szerzett fórt, és az ellenfél vette át a vezetést. De elég hamar összeszedtük magunkat, és utána megint jól működött a gépezet. Mindenki megtette a magáét, szép gólokat lőttünk. Nem is keveset. Mégis kikaptunk, és ez most -a körülémények miatt - nem esett jól a csapatnak.
De nem baj, talán nem kapunk mindig 10 hetest, öt kiállítást és egy piros lapot...
2011. április 10.
Gólözön vasárnap délután
Duna SK - MÖSE 12:43
Látványos és lendületes MÖSE támadásokkal indult a mérkőzés: Potyogtak a gólok, már 9:0-ra és 18:2-re is vezettünk, 21:6 volt az állás félidőben. Jól működött a csapat, felszabadultan játszottunk. Sok labdát szereztünk, kihasználtuk ellenfelünk hibáit. indításaink rendre gólt eredményeztek.
A második félidőben már taktikai elemeket is gyakoroltunk. Védekezésben több, támadásban kevesebb sikerrel. De továbbra is működött a MÖSE gólgyár, a bevált recept szerint: labdaszerzés, indítás, gól.
Könnyű meccs volt, de a nagy gólkülönbséghez az is kellett, hogy csapatunkban most mindenki kitűnően teljesített.
2011. április 3.
Gyengén játszottunk, kikaptunk
FSzSE II.- MÖSE 23:16
Sajnos az egész meccsen nem találtuk meg önmagunkat. Széteső csapatjátékkal szenvedtünk vereséget egy rossz hangulatú mérkőzésen. Örömöt minössze néhány szuép támadás végigvitelében leltünk.
2011. március 27.
Szoros meccsen veszítettünk
MÖSE - Angyalföldi TTE 21:24
Lendületes játékot terveztünk a rutinosabb Angyalföld ellen, és elképzeléseinket nagyrészt sikerült megvalósítanunk. Rövid ideig vezettünk, majd sokáig együtt mentünk ellenfelünkkel. A félidő utolsó harmadában néhány góllal elléptek tőlünk, Fordulás után azonban fokoztuk atempót, és megint izgalmassá tudtuk tenni a meccset. Tíz perccel a vége előtt egy gólra csökkent a hátrányunk, és benne voplt a levegőben, hogy fordíthatunk. A végjáték azonban az angyalföldieknek sikerült jobban.
A verseég ellenére elmondhatjuk, hogy nagyon jól játszott csapatunk. Húzásaink gyorsak voltak, góljaink változatosak, sokszor látványosak is. Védekezésünk sokat javult az elmúlt hetekhez képest. Jól működött a csapt, jól érzetük magunkat a pályán. És mindkét szurkolótábor jól szórakozott.
2011. március 20.
Erővel jobban bírtuk
BRSE - MÖSE 18:25
Sokáig akadozott a MÖSE gépezet a BRSE elleni meccsen, és ellenfelünk is sokkal összeszedettebben játszott, mint a korábbi mérkőzéseinken. Fej-fej mellett haladtunk sokáig, de az utolsó negyedórát jobban bírtuk erővel. Játékunk ekkor gyors és látványos lett, szép gólokkal biztosítottuk be győzelmünket. Védekezésünkön van még javítani való.
2011. március 10.
Kitűnő játék, kétgólos vereség
MÖSE - Híd Unió SE 26:28
A hosszú hétvégén sokan elutaznak, ezért hétközi, előre hozott meccsben állapodtunk meg a Híd Unióval.
Már az első percekben éreztük, ezen az estén nagyon együtt van a csapat. Támadásaink lendületesek és ötletesek voltak, majd' mindig góllal fejeztük be őket. De ellenfelünk tartotta a lépést, újra és újra kiegyenlített. Fej fej mellett haladtunk, de aztán a félidő végén ők vették át a vezetést, három gól hátránnyal fordultunk.
Szünet után elszántan eredtünk utánuk. A MÖSE igazi csapatként működött. Ellenfelünket is megleptük tempónkkal, és azzal, hogy a gyors passzolgatások végén mindig más megoldást találtunk a befejezésre. Átlövéseink, betöréseink és bejátszásaink nemcsak eredményesek, de kifejezetten tetszetősek is voltak. Védekezésünk is feljavult.
Végül két góllal kikaptunk, de emelt fővel, vidáman hagytuk el a pályát. Jó kis meccs volt: végig színvonalas, lendületes és élvezetes küzdelem folyt a pályán.
A közönség hangja: "Klassz volt lányok! Régen játszottatok ilyen jól!"
2011. március 6.
Elkezdődött a bajnokság tavaszi fordulója
FSZSE III - MÖSE 32:17
Vallomás, tudósítás helyett
Kedves Szurkolóink!
A hétvégén az FSzSE III-mal mérkőztünk, de szóljon ez a cikk most kicsit másról, mert nem szeretnénk titkolózni. Nehéz időszak van mögöttünk. Az elmúlt hónapokban sokat húztunk-halasztottunk. Állandóan megbeszéltünk, mégis ezt-azt szőnyeg alá söpörtünk, feszültünk, kiabáltunk és nagyokat hallgattunk. S mindezek közepette elfelejtettük a legfontosabbat: MOZGÁS ÖRÖM.
De szerencsére még időben észbe kaptunk, és néhány elhamarkodott kijelentés után közösen úgy döntöttünk nem rombolunk tovább, hanem újra építkezünk. Rácsuktuk hát az ajtót a múltra, s sérelmek nélkül, tiszta fejjel, nyitott szívvel elindultunk az új jövő felé. Ennek következtében néhány változás történt csapatunkban. Egyesek be, mások ki. Mi tudjuk, egy csapat arról ismerszik meg legjobban, hogy miként képes befogadni és elengedni. Mi hálával, elismeréssel, őszintén. És mosolyogva, innentől kezdve újra, mindig MOSOLYOGVA.
A hétvégi meccsen ki is próbáltuk az új felállást. Aki kint volt, érezhette, hogy habár a játék még bizonytalan volt, az alapok stabilak, tiszták és erősek. Ez olyan kézilabda volt, amilyet megálmodtunk: örömteli, kreatív, egymásra figyelő, ahol az eredmény másodlagos. Sóhajthatunk hát, s újra őszintén és büszkén modhatjuk, nevünkhöz híven vagyunk mi a Mozgás Öröm Sportegyesület!
Gyertek buzdítani minket, s ígérjük, nem maradunk hálátlanok!
2011. február 13.
Terembajnokság
MÖSE - Híd Unió SE ......26:29
Újra a Híd Unióval hozott össze bennünket a sors, ezúttal a rájátszásban. Az első félidőben sokat hibáztunk, és hét gólos hátrányba kerültünk. A második feléidőben azonban szárnyalt a MÖSE: lendületes játékkal, szép támadásokkal ziláltuk szét ellenfelünk védelmét. Kár, hogy a védekezésünk nem volt az igazi. A második játékrészt így is négy góllal nyertük, az első félidőben összeszedett hátrányt azonban csak részben tudtuk ledolgozni.
Jó kis meccs volt, jól éreztük magunkat.
2011. február 5.
Terembajnokság
Híd Unió SE - MÖSE......23:16
Az első félidőben még tartottuk a lépést ellenfelünkkel. Később azonban sokkal többet hibáztunk, így sima vereséget szenvedtünk.
2011. január 30.
Terembajnokság
RAFC - MÖSE......14:23
Már szép támadásokat is vezettünk, de sokat hibáztunk. Magabiztosan győztünk
2011. január 22.
Terembajnokság
MÖSE - B 52 BT. .......23:16
Már javuló játékkal, végig vezetve nyertük meg meccsünket.
2011. január 15.
Terembajnokság
MÖSE - FSzSE III. .......16:20
A játékunk már bíztatóbb volt, de a támadások befejezésekor nagyon sokat hibáztunk. Az FSzSE végig vezetett, és négy góllal nyert. Újabb lányok mutatkoztak be csapatunkban: Orsi és Döme.
2011. január 9.
Terembajnokság 2011.
Barátnők Egylete - MÖSE.......12:15
Elkezdődött a terembajnokság. Első meccsünkön igencsak idény eleji formát mutattunk, de az utolsó 10 percben mégis megnyertük a csatát. Először kapott játéklehetőséget csapatunkban Kerékgyártó Ági, és egyik kapusunk, Nikol is kipróbálhatta magát a mezőnyben.
2011. január 1.
Hamarosan kezdődik a téli terembajnokság
Idén először csapatunk is benevezett a Budapesti Kézilabda Szövetség szervezésben induló terembajnokságra. A január 8. és február 6. között megrendezendő tornán öt csoportmeccset játszunk majd a Siketek sportcsarnokban. Jól esik egy kis mozgás az ünnepek után, az őszi és tavaszi bajnoki szezon közötti időszakban. Sorsolásunk itt olvaslató.
2010. november 28.
Tíz perc játék kevés a pontszerzéshez
Diósdi TC - MÖSE ....25:22
Törökbálintra kirándultunk az idei első hóesés után, a Diósd csapatának otthonába. Jó hangulatú meccsel szerettük volna zárni az őszi idényt. És persze győzelemmel, ha lehet.
Az első tíz percben nem volt velünk a szerencse. Elég jól játszottunk, szép helyzeteket dolgoztunk ki, de minden lövésünk visszapattant a kapufáról. (Olyan is előfordult, hogy a szélről kapura lőtt labda először az egyik kapufán csattant, majd a másikon, végül újra az előzőn, majd erejét vesztve kicsorgott az alapvonalon.) Védekezésünk sem volt rossz, de azért háromgólos hátrányba kerültünk. Utána felzárkóztunk, közepes színvonalú, szoros küzdelem alakult ki a két csapat között, de kiegyenlíteni nem tudtunk. Félidőben egy góllal vezettek a diósdiak.
A második félidőben szétesett a csapatunk. Több lett a hiba, kapkodtunk. és képtelenek voltunk megfogni ellenfelünk egyetlen igazán veszélyes játékosát. Elképzelés és átütő erő nélkül , sok hibával játszottunk. Nem csoda, hogy hátrányunk 5-6 gólra növekedett. Az utolsó tíz perc viszont egyértelmüen a mienk volt: a Diósd elfáradt, mi magunkra találtunk, labdákat szereztünk, szép gólokat lőttünk. Hátrányunk csökkent, de a fordításra már nem volt időnk. Vereséggel zártuk tehát a bajnokság őszi szezonját.
Nem volt igazán sikeres ez az ősz a MÖSE számára; több meccsen is szétestünk, valami hiányzott a csapatból, tudásunk alatt teljesítettünk. De azért a kézilabdázás örömét sokszor éreztük.
2010. november 20.
Kétgólos vereség a Index SE ellen
MÖSE- XII. ker. Index SE ....18:20
Küzdelmes, mérsékelt színvonalú mérkőzésen veszítettünk a bajnokság éllovasa ellen. Rögtön a meccs elején három góllal elment az Index, és ezt a hátrányt csak pillantokra tudtuk ledolgozni. Hiába zárt viszonlyag jól a védelmünk, ha legfeljebb minden negyedi-ötödik támadásunkat tudtuk góllal befejezni. A félidőt háromgólos hátrányban, kevés lőtt góllal zártuk (8:11).
Fordulás után élesedett a küzdelem, a MÖSE lányok mindent elkövettek, hogy fordítsanak. Átlövéseink, és általában támadásaink hatékonysága azonban nem javult eleget ahhoz, hogy győzhessünk. Ellenfelünk is jól védekezett, kapusuk kitűnően védett (és ebben mi is segítségére voltunk). Magas és erős átlövőjüket pedig nem tudtuk semlegesíteni, hiába követtük emberfogással a meccs vagy 45 percen át. Kétszer sikerült kiegyenlítenünk, azonban ahhoz már nem volt erőnk, hogy a vezetést is átvegyük. Összességében közepes teljesítménnyel veszítettóük el a két pontot.
2010. november 13.
Gyenge játék - döntetlen
Kőbánya SC II. Maják - MÖSE.....18:18
A Maják új csapat a bajnokságban, egy felkészülési mérközésen azonban találkoztunk már. Akkor meglehetősen simán győztünk ellenük. Most éles helyzetben mérhette össze erejét a két csapat.
Sajnos már ez első negyedóra után látszott, hogy nem tudjuk megismételni múlt heti remek játékunkat. Főként lendületes támadójátékunk tűnt el a ködös távolban. Sokszor megint tanácstalanok voltunk a pályán, hibák csúsztak az adogatásba. Nem éltünk a kínálkozó lehetőségekkel, a jobbnál még jobb lehetőséget kerestünk. Máskor - megunva az eredménytelen passzolgatást - egyéni megoldásokkal kísérleteztünk. Nem sok sikerrel. Ellenfelünk sem mutatott azonban kirobbanó formát, kevés gól esett. Félidőben 9:8 volt az állás, azaz egygólos hátrányban fordultunk.
A második játékrészben hasonló volt a folytatás. Ám kétségtelen, az akarás látszott a lányokon. Ki is egyenlítettünk, majd 1-2 gólos vezetéssel érkeztünk a végjátékhoz. Két perccel a vége előtt a Maják kiegyenlített. Mi támadtunk, sokáig húzogattuk a labdát a védőfal előtt, és góllal sikerült befejeznünk az akciót. Fél percél is kevesebb ideje maradt ellenfelünknek az egyenlítésre. Mégsem voltunk elég okosak és határozottak a védekezésben; az utolsó másodpercekben hétmétereshez jutott a Kőbánya. Belőtték.
A múltkorinál sokkal gyengébb teljesítmény ellenére megnyerhettük volna a meccset. Kár érte.
2010. november 7.
Betli után piros durchmars
MÖSE - Kőbánya SC III. .....28:16
A múlt heti összeomlás lelkileg is megviselte csapatunkat. Kerestük az okokat, és elszántan készültünk a következő meccsre.
Már az első percekben látszott, hogy ég a tűz a lányokban. Védekezésünk szoros, már-már erőszakos volt (de nem durva), támadásainkat pedig átütő erő és lendület jellemezte. Húsz perc elteltével 10:3-ra vezettünk, és érezni lehetett, hogy ha a lányok végig ilyen színvonalon kézilabdáznak, nem lehet baj. Félidőben 14:7 volt az állás; tehát megnyugtató vezetés birtokában fordultunk.
A második félidőben ugyanolyan olajozottan ment a játék, mint előtte. Türelmesen adogattunk az ellenfél védőfala előtt, gyors passzokkal rendre megtaláltuk gyenge pontjukat, és gólokkal fejeztük be támadásainkat. Öröm volt látni, hogy a lányok végre igazán összeszedetten és tudatosan játszanak, irányítják a meccset, és erőtől duzzadó játékuk kamatozik is. A félidő közepén átestünk egy kisebb hullámvölgyönön, ekkor többet hibáztunk, de hamar rendezni tudtuk sorainkat. Gyorsaságban is sikerült felülmúlnunk ellenfelünket; sok gólt szereztünk a jó védekezést követően lerohanásokból.
Imponáló győzelem volt. Reméljük, végleg magunk mögött hagyhatjuk a múlt hetihez hasonló kudarcokat. Szép volt, lányok!!
2010. október 31.
Kiütés a csepeli sportcsarnokban
Szigetszentmiklós - MÖSE 25:17
Nehéz a tudósító élete egy ilyen mérkőzés után! Szorul a hurok a nyakán. Ha azt írja meg, amit látott, és érzett a csepeli sportcsarnokban, akkor biztos agyonütik a lányok. De legalább örökre száműzik a kontinensről. Vagy sötét rézbányába hurcoltatják kényszermunkára. Jobb lenne elhallgatni a történteket? Biztos jobb, de a "szerkesztő úr" várja a híradást, az olvasók igényeit ki kell elégíteni. Következzen hát a pár soros jelentés!
A meccs első két perce élvezetesre sikeredett: játszottunk és vezettünk. Aztán ellenfelünk kiegyenlített (2:2 lett az állás), majd hosszú ideig mindkét csapat rengeteget hibázott, gól csak elvétve esett. Alacsony színvonalú, küzdelmes összecsapás kerekedett. Az első 20 percben legalább a védekezésünk elfogadható volt. Aztán a félidő végén pár percig támadásban javultunk, de cserébe a védelmünk lett átjáróház. 10:8-as hátrányban fordultunk. Még bízhattunk benne, hogy a szünetben összeszedik magukat a lányok.
Nem így történt. Kár lenne erről sokat beszélni: beütött a krach. Szétesett a csapat, szinte minden támadásunk technikai hibával ért véget, vagy jobb esetben a kapust találtuk el ziccerhelyzetben. Elképzelés nélkül (majdnem azt írtam: esztelenül) játszott a MÖSE, és ráadásul lelketlenül is. Hamar feladtuk a meccset. Látszott az arcokon, hogy a lányok a hátuk közepére kívánták a kézilabdát, legszívesebben lekullogtak volna a pályáról. Vissza az ünnepi ejtőzésbe...
A hátrányunk persze egyre nőtt, ellenfelünk lelkesen rohamozott, és élvezte, hogy földbe döngölheti a MÖSÉ-t. Csak az utolsó percekben szerzett góljainknak köszönhető, hogy a számszerű eredmény nem is olyan csúfos, mint ami a pályán látottakból következett volna. A pályán sem lehetett könnyű, de hát a nézőtéren sem volt egy leányálom.
Mentem volna inkább patkoló kovácsnak! - búcsúzik a tudósító...
2010. október 17.
Lendületes játék, imponáló győzelem
MÖSE - Duna SK ........39:12
Az előző két héten elszenvedett vereséget követően már kiéhezett a csapat a győzelemre; bíztunk is a sikerben. Mégis szörnyű rosszul keztük a Duna SK elleni talkálkozót. Egymás után többször is eladtuk a labdát, védelmünk pedig igazi átjáróház volt. Hét perc után 1:5 volt az eredmény. Ekkor azonban beindult a "gépezet", tíz gólt lőttünk, miközben egyet sem kaptunk. Már a kezünkben volt a meccs, a cél inkább az élvezetes és eredeményes kézilabdázás volt.
Szünet után is kitartott lendületünk, az ellenfél pedig elfáradt. Támadásaikat rendre megzavartuk, labdát szereztünk, és indulásokkal, gyors adogatásokkal ziccerig tudtunk játszani. Előnyünk egyre nőtt, már nem is a gólok száma, hanem a játék volt fontos. Gyorsaságunk, és máskor nem mindig kielégítő tempónk olyan jól kamatozott, hogy sok találatunk közül mindössze egyetlen egy született átlövésből, a többi előtt sakk-matt helyzetet tudtunk teremteni. Az első percek hibái után a bántó technikai hibák is elmaradtak. A már biztos győzelem küszöbéhez érve sem állt le a MÖSE, vitt bennünket a lendület az utolsó percig. Élveztük, hogy jól működik a csapat (nem a Dunásokat akartuk "bántani").
Ezen a meccsen rendben volt a MÖSE, boldogan és elégedetten indulhattunk sörözni a Fanyűvőbe. Persze az volna az igazi, ha ugyanezt egy erős ellenfél ellen is produkálni tudnánk.
2010. október 9.
Ezen a héten tényleg a részvétel volt a legfontosabb!
MÖSE - FSZSE II 23:30
Ezen a héten - a tudósító távollétében - egyik játékosunk szemével, "belülről" adunk képet a történtekről.
Meccs előtt az öltözőben két célt tűztünk ki magunk elé: egyrészt azt, hogy testi épségünket különösképpen óvni fogjuk, másrészt pedig, hogy mi tiszta játékot játszunk, mégpedig jókedvvel! (Az előző szezonból őrzött emlékeink alapján ugyanis az FSZSE II-nek a legnagyobb jóindulattal sem osztanánk fair play díjat, ráadásul lányaik többsége mellvédőben játszik.) Ilyen szempontból gratulálhatunk magunknak, hiszen sérülés nélkül, pezsgő cserepados hangulattal, emelt fővel jöhettünk le a pályáról 60 perc játék után.
És hogy mi történt a meccsen? Mi ezt láttuk:
Összeszedett hatosfalunk az FSZSE II pontos, kemény átlövései ellen kevésnek bizonyult. Újításként átálltunk öt-egyre, majd négy-kettőre, de gyors lábú, jó fizikumú játékosaik lendületes betörésekkel erre is megtalálták az ellenszert.
Ahhoz, hogy játékban maradhassunk az FSZSE II-vel, támadásban kellett volna tudásunk javát nyújtanunk. Az eredményből is látszik, hogy ez sajnos nem sikerült. Elő jöttek a szokásos "MÖSE vétkek": technikai hibák, labdaeladások, pontatlan lövések, túlpörgetett játéktempó.
Dicséretet érdemlünk azonban, olyan szempontból, hogy újra minden posztról gólt tudtunk szerezni, és hogy áltövőink néhány jól eltalált bombája előtt még az ellenfél is elimeréssel adózott.
Összességében elmondhatjuk, hogy a vereség és a kemény küzdelem ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Hibáinkból igyekszünk tanulni és mosolygunk továbbra is töretlenül.
És itt az ideje, hogy megköszönjük szurkolóinknak, hogy lelkesítő energiáikkal átsegítenek minket a nehéz periódusokon, és minden helyzetben vidáman támogatnak bennünket!
2010. október 2.
Tisztes vereség az angyalföldiek ellen
MÖSE - Angyalföldi TTE .... 22:16
Megint új játékost köszönthettünk csapatunkban: először állt a kapuban Gebra.
Nehéz ellenfelet kaptunk ebben a fordulóban: az Angyalföld a tavalyi bajnok, és már idén is mindhárom meccsüket megnyerték. Illetve most már úgy fogalmazhatunk:az első négyet.
Már az első percek után látszott, küzdelmes mérkőzés következik. Csapatunk felvette a kesztyűt. Kitűnő védekezéssel szinte "redőnyt húztunk" kapunkra, sikerült megzavarnunk az angyalföldi támadásokat. Támadásaink elég pörgősek voltak, gyors húzásokkal kerestük a rést a védőfalban, ám sajnos nem sok sikerrel. Már több mint 10 perc eltelt, mikor még mindig csak 1:1 volt az eredmény. Utána azonban ellenfelünk lassan 5-6 gólos előnyt épített fel, és ezt meg tudta tartani a meccs végéig. Az angyalföldi védelem - főként középen - nagyon szorosan zárt. (Néha túl kemények is voltak.) Mégis sokszor megtaláltuk az utat, vagy átlövésekkel próbálkoztunk. Hatékonyságunk azonban nem volt elegendő.
Jól játszott a MÖSE, tartása volt a csapatnak, és játékunkon látszott a tudatosság. Meccsben voltunk a bajnokkal, csak helyzetkihasználásunkat érheti kritika, ezért kaptunk ki.
Végül egy hang a B középből: Angyalföldiek! Miért kell durvának lenni, mikor már eldőlt a meccs?! És a sporik is veletek vannak...
2010. szeptember 25.
Visszavágtunk a tavaszi verségért
MÖSE - BRSE.... 24:18
Ezúttal is akadt törleszteni valónk: tavasszal csúfos vereséget szenvedtünk a BRSE-től. Néhány "igazolt hiányzás" miatt a megszokottnál szűkebb kerettel kellett kiállnunk, de örömmel jelenthetjük be új kapusunk, Niki érkezését, valamint alapító tagunk, Gabóc visszatértét (fél éves angliai távollét után).
Már a meccs első perceiben magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és két-három gólos vezetésre tettünk szert. Ennél közelebb nem is engedtük magunkhoz ellenfelünket. Támadásaink gyorsak és gördülékenyek voltak, gyors húzásokkal, adogatásokkal szinte mindig sikerült biztos gólhelyzetet kialakítanunk. És többnyire az eredményes befejezés sem maradt el. Lássuk be, védekezésünk hagyott kívánnivalót maga után, de ebben tudat alatt talán az is szerepet játszott, hogy a stabil előny nem kényszerített rá bennünket keményebb munkára, mikor a BRSE támadta kapunkat.
A második félidő közepén kisebb hullámvölgybe kerültünk. Több lett az eladott labda, támadásaink hatékonysága visszaesett. De a rosszabb periódus szerencsére nem tarott sokáig: összeszedtük magunktat, és néhány igazán szép támadást vezettünk, sok gyors passzal ziccerig játszott labdáink landoltak az ellenfél kapujában. Előnyünk a meccs végére hat gólra növekedett. Elég jó játékkal, a mérkőzést végig uralva, magabiztosan nyertünk. Mindenkit dícséret illet a rendezett csapatmunkáért, sőt gólokkal is minden mezőnyjátkosunk hozzájárult a sikerhez. Új kapusunk is kiváló teljesítménnyel mutatkozott be.
Hajrá MÖSE!
2010. szeptember 19.
Egy gólos vereség
Híd Unió SE - MÖSE .... 21:20
Tavasszal kikaptunk, most szerettünk volna visszavágni. Sajnos nem sikerült. Szoros, kiélezett meccsen szenvedtünk egy gólos vereséget.
Jól kezdtük a meccset, két szép góllal vezettünk, és akár 3-4 is lehetett volna. De nem lett, mert eladtuk a labdát, és a kapufa sem volt velünk. És persze amíg mi kihagytuk a helyzeteket, az ellenfél kiegyenlített. Szoros küzdelemben eleinte mi vezettünk, de aztán a Híd Unió került lépéselőnybe. Nekünk semmi sem sikerült: szépen kidolgozott helyzetek után eredménytelenek maradtunk, és három hetest is kapufára lőttünk. De azért néhány igazán szép gólunk is volt.
Sajnos védekezésünk sem volt hibátlan, a villámgyors Híd Uniósok sok gondot okoztak nekünk, és magas átlövőiket is semlegesítenünk kellett. Akire nem léptünk ki, büntetett rendesen. Félidőben 13:10 volt az eredmény a Híd javára.
A második félidőt (akárcsak a múlt heti meccsünkön) igazán szép játékkal kezdtük. Összeállt a védekezés, és négyet lőttünk egymás után. Tehát átvettük a vezetést. De sajnos megtorpantunk, és nagyon hullámzó teljesítményt produkáltunk az utolsó húsz percben. Hol az egyik csapat vezetett, hol a másik. A végjátékban pedig nem koncentráltunk eléggé. Hiába védekeztünk jobban, az eladott labdák döntötték el a meccset. A Híd zavaróval játszott (a mi fegyverünket használták ellenünk), és ez nagyon nem tetszett nekünk. Kár volt a hullámvölgyekért, nyerhettünk volna, de ennyi hiba nem fért bele. A kapufa sem volt velünk: legalább 6-8-at lőttünk.
Dícséret illeti mezőnyjátékosokból lett kapusainkat: prímán védtek, nem rajtuk úszott el a mérkőzés.
Gratulálunk a győztesnek. Sok ilyen sportszerű mérkőzést szeretnénk játszani... de persze más eredménnyel.
2010. szeptember 13.
Győzelemmel kezdtük az új bajnokságot
MÖSE - Minerva777 .... 21:19
Új csapat, ismeretlen ellenfél ellen kezdtük a bajnokságot, a Minerva nem szerepelt korábbi ellenfeleink listáján. (Néhány játékosuk azonban ismerős volt, más csapatoktól igazoltak át.)
Nekünk kapusunk betegedett meg, a mezőnyből kellett pótolnunk. Ott voltak viszont az új mösések, Niki és Noémi: a honlapon is szeretettel köszöntjük őket.
Rosszul kezdtünk: az első támadásból gólt kaptunk, majd eladtuk a labdát, és máris 2:0 lett az eredmény. De utána összeszedte magát a csapat, kiegyenlítettünk, majd fej-fej mellett haladtunk. Igaz sokáig mi voltunk két-három gól hátrányban de egyenrangú felek küzdelme zajlott a pályán. Félidőben két gól volt a hátrányunk.
A második játékrészt nagyon jól kezdtük. Védekezésünk igazán összeállt, és támadásaink is sokkal hatékonyabbak lettek. Hamar kiegyenlítettünk, majd két-három gólos előnyt szereztünk. Egyszer még kiegyenlített a Minerva, de nem hagytuk magunkat. A végére úgy éreztük, az ellenfél elfáradt egy kicsit. Mi is többet hibáztunk a végjátékban, fontos labdákat is eladtunk izgalmunkban. Emberhátrányba kerültünk, de volt tartása csapatunknak, és megnyertük a mérkőzést.
Szoros meccs volt, nagy küzdelem, és egy jó ellenfelet sikerült megvernünk. Igazi csapatként működtünk, mindenki játszott, és mindenki hozzájárult a győzelemhez.
2010. augusztus
Elkezdtük az alapozást; hamarosan indul a bajnokság
Lassan véget ér a nyár, visszatérünk a megszokott kerékvágásba. Augusztus elején elkezdtük az alapozást, lelkesen és vidáman készülünk az szeptember 12-én kezdődő bajnoki szezonra. Jól esik a mozgás, labdaéhségünk határtalan.
Az őszi sorsolás itt tekinthető meg.
2010. július
Strandkézilabda Tisza-tó kupa Abádszalókon
Másodikok lettünk
Kellemes nyári programnak ígérkezett, és labdaéhségünk csillapításával kecsegtetett a július 11-12-én megrendezett abádszalóki strandkézilabda kupa. Különösebb előkészületek és szinte edzések nélkül neveztünk, sokan a csapatból még sosem próbálták ki ezt a vidám, de egyáltalán nem pihentető nyári sportot. Mozgunk és jól érezzük magunkat - gondoltuk -, és nem utolsó sorban együtt töltünk pár napot.
Az étvágy azonban evés közben jön meg. A nyolc nevező csapatot két csoportba sorolták a szervezők. Mi a fegyverneki, a szolnoki és a kunhegyesi lányokkal kerültünk össze. Fegyvernek volt az első ellenfél. Simán nyertük az első félidőt, és - szurkolóink úgy számolták - szorosabb küzdelemben a másodikat is. Meglepődtünk, hogy a bíró szétlövést vezényelt, de sikerrel vettük az akadályt. (És itt a bíráskodás alacsony színvonalára, a szabálykönyv ismeretének hiányára muszáj egy kritikus megjegyzést tennünk.)
A délelőtti meccs után hosszú várakozás következett. Lötyögtünk, unatkoztunk, néztük a meccseket, és - hála Niki anyukájának - kunsági slambucot ebédeltünk.
Mikor végre a pályára kerültünk, nagyon elkaptuk a fonalat. Prímán ment a játék: átlövőink szórták a kétpontos gólokat, szélsőink és beállóink pörgéseikkel szórakoztatták a közönséget, és növelték előnyünket, kapusunk pedig védte, amit lehetett. Magabiztosan nyertük mindkét mérkőzésünket, vasárnap döntőt játszhattunk.
Szigetszentmiklóssal kellett eldöntenünk, ki nyeri a kupát, húznak a tisza-tavi banánon. Ezen a mérkőzésen azonban már nem tudtuk a szombati teljesítményt megismételni. Szép támadásokat vezettünk, de kevesebbet tudtunk góllal befejezni. És sajnos mikor a második félidő végén éppen elrugaszkodott a pörögni készülő játékosunk - egy kétpontos góllal kiegyenlíthettünk volna -, a játékvezető lefújta a meccset. A banánőrület elmaradt, a MÖSE az abádszalóki kupa második helyezettje lett. Nem szomorkodunk, szép eredményt értünk el, és nagyon jól éreztük magunkat.
Varga Gyöngyit a torna legjobb játékosának választották. Gratulálunk!
2010. május 23.
Évzáró bulit tartottunk Hatvanban ......... (Fotók a buliról)
A bajnokság befejeződött, nyári pihenő következik. Hatvanban tartottuk záró "bankettünket". Először a sportcsarnokban szurkoltuk ki hatvani kézilabdás barátaink győzelmét, majd egy nagy zivatar után elfoglaltuk a "Kerek-kertet". Ettünk, ittunk, beszélgettünk és buliztunk, jó hangulatban búcsúztattuk a szezont. Nem maradt el az értékelés sem, és a csapat iránytűjének is köszönetet mondtunk egész évi áldozatos munkájáért.
Nyáron a strandkézilabda pályán lazítunk, aztán felkészülünk a következő szezonra. Mi leszünk a verhetetlen MÖSE-lányok!
Minden szurkolónknak és barátunknak jó nyaralást kívánunk!
2010. május 23.
Kikaptunk a szozon utolsó meccsén
MÖSE - Angyalföldi TTE 16:22
A szezon utolsó mérkőzésén az egyik listavezetőt kaptuk ellenfélként. Jó lett volna legyőzni őket, még akár dobogósok is lehettünk volna, de sajnos nem sikerült.
Végig az angyalföldiek vezettek, játékunkban nem tudtuk megvalósítani azt, amit terveztünk.Támadásunk nem volt elég görülékeny ahhoz, hogy hatékony lehessen a szoros angyalföldi védelem ellen. Sok technikai hibát vétettünk. És amikor hibáztunk, már szállt is a labda villámléptű szélsőjük felé, akit csak tisztes távolból tudtunk követni kapunkig. Főként a meccs elején a hazai kapufa sem volt velünk (lőttünk legalább ötöt, hatot). Több hetest sem sikerült gólra váltanunk.
Lőttünk azért szép gólokat, szélről is, átlövésből is. De nem eleget.
2010. május 15.
Van egy másik MÖSE is?
Híd-Unió SE - MÖSE 22:21
Az előző hetek fergeteges játéka után bíztunk a sikerben. Hogy is ne bíztunk volna: erős ellenfeleket vertünk meg kiváló játékkal. De hát ezen a héten sajnos semmi sem jött össze. Szétesett a játékunk, nem tudtunk koncentrálni. Csak vereség lehetett a vége.
Gyakorlatilag az egész meccsen hátrányban voltunk, és csak futottunk a jól játszó Híd-Unió után. De mindig hibáztunk valahol: előkészítés nélkül lőttük el a labdákat, technikai hibákat vétetünk. elképzelés nélkül játszottunk. Tulajdonképpen még elégedettek is lehettünk a félidei eredménnyel, a három gólos hátránnyal.
A második félidőben kicsit összeszedtük magunkat, legalább a védelmünk jobban zárt. De a fordításhoz kevesek voltunk. Kiegyenlítettünk, ám a döntő pillanatokban újra hibáztunk az ellenfél kapuja előtt, többször is érthetetlenül elpasszoltuk magunkat. Az utolsó percben, egy gólos hátrányban sikerült labdát szereznünk, Réka egyedül tört kapura. Ekkor azonban a játékvezető lefújta a mérkőzést.
Ez alkalommal egy gyengén játszó MÖSE szenvedett vereséget egy jobb Híd-Uniótól. Gratulálunk.
2010. május 09.
Ahogy megálmodtuk... Vagy még annál is szebb
MÖSE - XXII. ker. Index SE II. 28:16
Objektív tudósítás megint nem kövekezhet; mindenki boldog, mindenki fel van dobva.
Szoros mérkőzésre számítrottunk, az Index SE-től korábban mindig kikaptunk. Csak reménykedtünk, hogy ha a piliscsabai formát megőrizzük, talán megint ünnepelhetünk.
És minden úgy történt, ahogy megálmodtuk! A meccs első pár percét kivéve végig kezünkben volt az irányítás, végig vezetve fényes győzelmet arattunk. Hamar kiderült, hogy megint nagyon együtt van a csapatunk. Lendületesen támadtunk, húzásaink gyorsak és dinamikusak voltak. És volt türelmünk ziccerig, vagy legalább lövőhelyzetig játszani. A befejezéseket csak ritkán hibáztuk el. Védekezésünk is igazán jó volt. A zavarónak nem örült az ellenfél, különösen akkor, mikor legjobb játékosukra koncentrálva akadályozta meg támadásépítésüket. Mikor pedig mégis lövéssel fejeződött be támadásuk, még ott volt Kitti a kapuban, aki sokszor kitornászta a labdát.
Második félidőre - ha lehet - még fokozni tudtuk az iramot, szép és gyors támadásokat vezettünk, és ezeket nagyon jó arányban góllal fejeztük be. Előnyünk egyre nőtt, ellenfelünk először ideges, majd hitehagyott lett. És a pilicsabai utolsó 10 perc "rémálma" is elmaradt, végig koncentráltan játszottunk, és erővel is bírtuk. Végre meg tudtuk valósítani mindazt, amit "a csapat iránytűje" hosszú hónapok óta szeretne kihozni belőlünk. A végén már csak az volt a kérdés, megjavítjuk-e 26 gólos gólrekordunkat. Megjavítottuk: MOSE - INDEX 28:16.
Mindnyájan nagyon boldog vagyunk, örülünk a szép győzelemnek. Még jobban a jó játéknak. És nagyon jó, hogy a sikerből mindenki kivette részét, hogy az eredményt igazi csapatkét értük el. Lélekben csapatunk ideiglenesen külföldön állomásozó tagja is velünk van!
Végül egy lelkes bekiabálás a nézőtérről: Szuperek vagytok lányok! a B közép büszke rátok! Ti vagytok az istenek! Hajrá MÖSE! Csak így tovább! MÖSE, MÖSE, MÖSE!
2010. május 2.
Szép volt lányok!
Piliscsabai SE - MÖSE 21:25
Kivételesen egy szurkolónk meséli el, mit látott Piliscsabán. "Pár perc késéssel érkeztünk a meccsre, és máris 1:1 volt az állás. Utána elhúzott az ellenfél, nem nagyon találták a MÖSE lányok a ritmust. Mikor 5:1 lett az eredmény, mi szurkolók kezdtünk megijedni. De hamar összeszedte magát a csapat, kiegyenlítettek, majd fej-fej mellett haladtak a csapatok. Elég jól ment a játék a mieinknek, bár a védekezésbe be-becsúsztak fegyelmezetlenségek. Meg is kaptuk jutalmunkat ezekért. De a félidő végére nem állt rosszul a meccs, mi vezettünk egy góllal, 10:11-re, ha jól emlékszem.
A második menet állati jól kezdődött. Igazi álomjátékkal. 20 percig úgy játszott a csapat, mint még sosem (vagy nagyon régen). Szorosan védekeztek a lányok, Kitti is jól védett, támadásban pedig ellenállhatalanok voltak. Gyorsak, folyamatosak, dinamikusak. Szép átlövésekből szereztünk gólokat, de szélről is betaláltunk, betöréseink is sikerültek. Megtörtük az ellenfelet, 20 perc alatt 10 gólra nőtt az előnyünk. Nem a piliscsabaiak voltak rosszak, hanem a MÖSE nagyon jó.
Aztán a meccs vége előtt 10 perccel beütött a krach. Talán az erő fogyott el, vagy csak a koncentráció csökkent, nem tudom, de a támádásunk erőtlen lett, elszórtuk vagy szinte azonnal eladtuk a labdákat. Úgy képzeljétek el, hogy másodpercekig volt csak nálunk a labda, aztán eladtuk, az ellenfél indult, és gólt lőtt. Szerencsére nem volt már sok hátra, de ha még öt percig tart a meccs,... nem is tudom mi lettt volna a vége. De a bíró lefújta, lányaink pedig fényes győzelmet arattak.
Jó meccs volt, és végre olyan játék is, amivel bárkit a csoportban megverhetünk. Hát még ha nem 20 percig tartana ki!
Szép volt lányok, nagyon szép!'"
2010. április 25.
Újra győztünk
Kőbána SC II. - MÖSE 24:13
Talán a kora reggeli időpontra foghatjuk, hogy álmosan kezdtünk, rosszul indult számunkra a meccs. A kőbányaiak 3:0-ra, majd 5:1-re is vezettek. De szerencsére nem ijedtünk meg, lendületesen játszottunk, és 10 perc múltával végre a befejezésekbe sem csúszott annyi hiba. A zavaróra épített védekezés talán kevésbé működött jól, mint az előző meccsünknön, de azért az első tíz perc elteltével védelmünk is összeállt. A félidő végén már 14:9 volt az állás.
A második menetben már kevésbé játszottunk összeszedetten, több volt a hiba. De lőttünk igazán szép gólokat, indulásból, átlövésből és betörésből is. Növelni tudtuk előnyünket, és meggyőző gólkülönbséggel nyertük a meccset.
2010. április 18.
Magabiztos győzelem
MÖSE - Duna SK 23:11
Cserék nélkül, de töretlen lelkesedéssel álltunk ki a mérkőzésre. Zavaróval védekeztünk, rögtön a meccs elején kétszer is labdát szereztünk, és könnyű gólokkal szereztünk vezetést. Végre felállt fal ellen is olajozottan sikerültek támadásaink, gyors húzások után csaknem mindig megtaláltuk a rést a Duna SK védelmében. Góljaink sokszor látványosak is voltak. Védelmünket sem érheti komoly kritika, többnyire meg tudtuk állítani ellenfelünket a kilences táján. Erős átlövéseik pedig vagy célt tévesztettek, vagy kapusunk hatástalanította őket.
A második félidő első tíz perce nehéz időszak volt csapatunknak, dadogott a labda a kezünkben, és a ritmust sem találtuk. De hamar magunkra találtunk, és folyamatosan növeltük előnyünket.
Egy-egy hiba persze becsúszott, de végre lendületesen és jól játszott a csapat, mindenki kivette a részét a sikerből. Jó meccs volt. Reméljük ezzel véget ért tavaszi rossz sorozatunk!
2010. április 11.
Súlyos vereség
Törökbálint TC - MÖSE 19:10
Nehéz ellenfél ellen készültünk, remélve, hogy rossz sorozatunk talán megszakad. Az első félidő szoros volt, nagyjából két gól távolságból követtük a törökbálintiakat. Védekezésünk megfelelő volt, sikerült megállítanunk a fürge betöüréseket, lefordulásokat. Támadásaink azonban továbbra is erőtlennek bizonyultak.
Térfélcsere után sajnos teljesen szétesett csapatunk. Támadásaink hatékonysága tovább romlott, átlövéseink pontatlanok voltak, betöréseink erőtlenek. Sajnos a védelembe is egyre több hiba csúszott. A végeredmény csak súlyos vereség lehetett.
Muszáj több gólt lőnünk, 10 gól semmire sem elég!
2010. március 28.
Kommentár nélkül
MÖSE - BRSE 17:19
Engedtessék meg a honlapkészítő szurkolónak, hogy ne részletezze az eseményeket. Az eredmény önmagért beszél.
2010. március 21.
Nagy küzdelemben egyenlítettünk
Diósdi TC - MÖSE 24:24
Ősszel kikaptunk a diósdiaktól, most szerettünk volna visszavágni. A célt szem előtt tartva összeszedetten kezdtünk, rövid ideig vezettünk, majd fej-fej mellett haladt a két csapat. Végre sikeresebben támadtunk mint első két meccsünkön, de most védelmünk nem zárt elég szorosan. Ellenfelünk gyors betörésekkel és beállójátékkal újra és újra góllal fejezte be támadásait, és lassan növelni kezdte előnyét.
Nagy volt a küzdelem, sikerült felzárkóznunk, sőt ki is egyenlítettünk. Elsősorban átlövéseink voltak eredményesek, de szép szélsőgólokat is szereztünk. Aztán megint a Diósd vette át a vezetést, csak az utolsúó percben sikerült döntetlenre hoznunk a meccset.
Jó hangulatú, szoros, izgalmas mérkőzés volt!
2010. március 14.
Ajándékot kaptunk
A bajnoki mérkőzés előtt kis ünnepség keretében új melegítőket kapott csapatunk a Vastó 60 Kft. vezetőitől. Nagy volt az öröm, köszönjük!
(Az átadó ünnepségről itt mutatunk fotókat.)
2010. március 10.
Köszöntjük új csapattársainkat
Örömmel jelentjük, hogy bővült a MÖSE csapat: két új társunkat már le is igazoltuk. Kádár Réka és Zsámboki Rita a vasárnapi meccsen mutatkozott be. Jó volt, lányok, hajrá MÖSE!
2010. március 14.
15 lőtt góllal nem lehet meccset nyerni
MÖSE - FSzSE 15:17
Második tavaszi meccsünket is elveszítettük. Pedig nem játszottunk rosszul... csak hát nagyon sokáig gólképtelenek voltunk.Erős ellenféllel játszottunk, átlövéseik és figuráik mindig veszélyesek voltak. De védekezésünk nem volt rossz, sikerült megakadályoznunk hogy a dinamikus FSZSE átgázoljon rajtunk. Sok támadásunk is már-már sikerrel kecsegtetett, de a végén mindig hibáztunk. Két hetest is elvétettük. A második félidő közepére hét gólos volt a hátrányunk. Ekkor végre sikerült talpra állnuk, és elsősorban gyors lerohanásainknak köszönhetően sikerült felzárkóznunk. Az FSZSE azonban két gólt megőrzött.
Hát igen: lőtt 15 gól nagyon kevés, ezzel nem lehet meccset nyerni!
2010. március 7.
Kikaptunk az első tavaszi fordulóban
Március 7-én elkezdődött a bajnokság tavaszi szezonja. A szigetszentmiklósiak fogadtak bennünket csepeli pályájukon. Nagyon vártuk már a szezon kezdetét, lelkesen indítottuk útjára a labdát. Elég jól kezdtünk, de 4:4-ig ellenfelünk is tartotta velünk a lépést. Utána hosszú gólszünet következett. Hiába védekeztünk szigorúan és eredményesen, támadásainkba rendre hiba csúszott. A félidő végére mégis pár gólos előnyre tettünk szert.
A pihenő után szárnyakat kaptunk. Látványos, lendületes támadásokat vezettünk, szélről és átlövésekből is szép gólokat lőttünk. Már öt góllal vezettünk. De a félidő közepén sajnos leblokkoltunk, teljesen szétesett a csapat. Sok technikai hibát vétettünk, elszórtuk a labdákat, és a Szigetszentmiklós büntetett. Előnyünket elveszítettük, sőt a meccs vége előtt pár perccel már két gólos hátrányban voltunk. És ebből sajnos csak egyet tudtunk ledolgozni, mikor a bíró hármas sípszava véget vetett a mérkőzésnek.
Első meccsünket tehát sajnos elveszítettük.
2010. február 20.
Csapatépítés
Február 20-án csapatépítő tréningünk volt. Vidáman, kellemes hangulatban töltöttük el együtt a napot, és hisszük, hogy a program abban is segített, hogy még jobban megsmerjük egymást és összekovácsolódjunk. ( Képeket a galériában mutatunk.)
Köszönjük a trénereknek: Straub Erikának és Homonnai Csillának.
2010. január 25.
Elkezdtük az edzéseket
Az év végi, év eleji ünnepi pihegést befejezve megkeztük a felkészülést a tavaszi szezonra. Jól esik a mozgás, hiányzott már a labda. Új érdeklődők is csatlakoztak hozzánk: reméljük, egymásra találunk, és beépülnek csapatunkba.
Újdonság, hogy taktikai jellegű, "elméleti képzést" is kapunk.
2009. december 5.
Győzött a rutin
Angyalföldi TTE - MÖSE 31:19
A bajnoki táblázat második helyén álló csapat kemény diónak bizonyult számunkra. Az egész meccsen hátrányban voltunk, valószínű nem is bíztunk magunkban igazán.
Az angyalföldiek rögtön a meccs elején magukhoz ragadták az irányítást. Támadásaik gólokkal fejeződtek be, mi pedig hiába dolgoztuk ki helyzeteinket, lövéseink a kapu közepébe tartottak, nem okoztak sok gondot a kapusnak. Sajnos védekezésünk is nagyon levegős volt, és megint számtalan gólt kaptunk indításból (pedig majdnem mindig ugyanaz a játkos babrált ki velünk). És hát a pontatlan passzok.... A második félidőben volt két igazán szép támadásunk, de hát ez édes kevés a sikerhez. Az Angyalföld okosan játszott, alig hibáztak. Nem csoda így, hogy súlyos vereséget szenvedtünk.
2009. november 29.
Keserves győzelem
MÖSE - Híd-Unió SE 23:20
Valamelyik törzsszurkolónk így fogalmazott: "A szezon egyik leggyengébb játékát produkáltátok, de a meccs végén összeszedtétek magatokat és nyertetek. Hajrá MÖSE!"
A bajnoki tabellát nézegetve győzelmi reményekkel készültünk a vasárnapi mérkőzésre. Bár hallottuk, hogy a Híd-Unió már jobb formában van a gyenge szezonkezdet után, és új átlövőjét a góllövő listán is jegyzik. Lelkesedésünk ellenére az egész első félidő kín és szenvedés volt számunkra: sokat hibáztunk támadásban, ellenfelünk gyors indulásait nehezen tudtunk feltartóztatni. Kiköptük a tüdőnket, mégis 2-3 gólos hátrányban loholtunk ellenfelünk után. Félidőben viszont akár vezethettünk is volna, de 20 másodperccel a vége előtt elszórtuk a labdát, és egy gyors indulást követően a mi hálónk rezgett.
A második játékrész sem indult jobban. Védekezési hibák, eladott labdák miatt sok gólt kaptunk; azért kellet küzdenünk, hogy ne szakadjunk le behozhatatlanul. Már az utolsó negyedóra is elkezdődött, mikor sikerült kicsit jobban elkapnunk a ritmust. Védelmünk szorosabban zárt, és támadásainkat általában góllal tudtuk befejezni. Most már csak szörnyű a kimerültséggel kellett megbírkóznunk. Legyőztük magunkat, és így legyőztük a nemes ellenfelet is. Fel tudtunk állni a padlóról, ez azért dícsértet érdemel.
2009. november 21.
Lefutott bennünket az Index
XXII. ker. Index SE II. - MÖSE 30:22
Sajnos egyik kapusunk sem tudott eljönni erre a mérkőzésre, megint vészmegoldást kellett alkalmaznunk. Ennek ellenére jól kezdtünk, szép átlövésekkel már 3:0-ra vezettünk. Mikor azonban hibázni kezdtünk támadásban, hamar kiderült, hogy ellenfelünk fő fegyvere a gyors indítás. Ezt a játékelemet nagyon ügyesen alkalmazták ellenünk, rendre lemaradtunk, nem sikerült a visszazárkózás. Ziccereiket pedig nem hibázták el. Sok volt a technikai hibánk is. Egy rossz periódus után kicsit összeszedtük magunkat, félidő után csökkent a hátrányunk, de két gólnál közelebb nem kerültünk ellenfelünkhöz. Hiába javult fel támadójátékunk - ügyes passzok után sok szép gólt lőttünk a szélekről -, védekezésünkbe sok hiba csúszott, és hátrányunk újra növekedni kezdett.
Éppen ezen a meccsen lőttünk legtöbb gólt az őszi szezonban, gyenge védekezésünk miatt sajnos mégis vereséget kellett szenvednünk.
2009. november 15.
Nagy az öröm: jó játékkal nyertünk a rangadón
MÖSE - Piliscsabai SE 21:16
Végre úgy játszott a csapat, ahogy mindig szeretnénk! Nehéz meccsre készültünk: ellenfelünk szorosan a nyomunkban van a tabellán. Két szép nyitottunk, de a Piliscsaba kiegyenlített. Sokáig felváltva voltunk eredményesek, a félidőutolsó harmadában azonban többet hibáztunk, riválisunk 4-5 góllal elhúzott tőlünk.
Nagy küzdelemmel kezdődött a második játékrész. Védekezésünk még szorosabb lett, támadásainkat is pontosabban fejeztük be. Sokszínűen játszottunk: lőttünk szélsőgólokat, és betaláltunk betörésekből, átlövésekből, sőt bejátszásból is. Lépésről lépésre közelebb kerültünk a pilicsabaiakhoz. Mikor azonban sikerült kiegyenlítenünk, néhány percig újra a vendégek összpontosítottak jobban, megint ők kerültek előnybe.
Az utolsó tíz percben nagyon összeszedtük magunkat, szinte hiba nélkül játszottunk. Labdákat szereztünk, és gyors indulásokkal ziccerből lőttük a gólokat. Előnyünk percről percre nőtt, a mérkőzés lefujásakor már öt góllal vezettünk. Megérdemelten nyertünk. Külön öröm, hogy sikerült megvalósítanunk azt, amit edzéseket gyakoroltunk, és végre edzőnk idegeit sem borzoltuk (annyira), végrehajtottuk a taktikai utasításokat. A csapat minden tagja jól teljesített, elvégezte feladatát. Hát csoda, hogy boldogok vagyunk?
Köszönjük a harmonikaszót és a lelkes buzdítást szurkolótáborunknak.
2009. november 8.
Újabb győzelem
MÖSE - Kőbánya SC II. 18:13
Három hetes szünet után kicsit izgatottan készültünk erre a meccsre. Csodálatosan kezdtünk: lendületes, gólratörő játékkal tíz perc játék után már 5:0-ra vezettünk. Utána azonban visszaestünk, és egyre több hiba csúszott játékunkba. A második játékrészben sem sikerült újra felpörögnünk. Sok hibával játszottunk, támadásainkból hiányzott az átütő erő. Csak arra futotta, hogy megőrizzük az első percekben szerzett előnyünket.
2009. október vége
Bővül a csapat
Ketten csatlakoztak csapatunkhoz: a kapus Csintalan Kitti és az átlövő Farkas Adri. Örülünk nektek lányok. Hajrá MÖSE!
2009. október 17.
Győzelem - javuló játékkal
Duna SK - MÖSE 13:19
A múlt heti csúnya vereség után összeszedtük magunkat. Támadó játékunk sokkal dinamikusabb lett, és a befejezésnél sem hibáztunk annyit. Támadásaink gyors adogatásra épültek, átlövéseink és betöréseink után elfogadható arányban landolt a labda a kapuban. A második félidő végére kicsit elfáradtunk, nyolc gólos előnyünk hatra csökkent. Bemutatkozott új kapusunk is. Élveztük a játékot, örülünk a győzelemnek.
2009. október 11.
Elvertek bennünket
MÖSE - Törökbálinti TC 6:19
....
Eddigi leggyengébb formánkat hoztuk ezen a mérkőzésen. Nem kezdtünk rosszul: két szép átlövés góllal még tartottuk a lépést a törökbálintiakkal. Utána azonban megállt a a góllövő tudományunk. Múltak a percek, de támadójátékunk erőtlen maradt. Mezőnyjátékosaink jól teljesítettek a kapuban (kapusunk sajnos nem tudott eljönni erre a mérkőzésre), védekezésünkkel sem volt komoly gond, ám gólok nélkül nem lehet meccset nyerni a kézilabdában. Gólképtelenségünk sajnos a második félidőben is kitartott. Lassan hitünket is elvesztettük, és csúnyán kikaptunk.
2009. október 3.
Győztünk!
BRSE - MÖSE 18:22..
....
A múlt heti fiaskó után nagyon fogadkoztunk, hogy most jobban fogunk játszani. A BRSE kemény ellenfélnek bizonyult. Magas embereiket nehezen tudtuk megfogni, és közbelövéseik után is sokszor a kapuból kellett kivennünk a labdát. Elsősorban sikeres átlövéseinknek köszönhetően azonban tartottuk a lépést velük. Félidőben döntetlen volt az eredmény. Fordulás után is sokáig fej-fej mellett haladtunk, de az utolsó negyedben sikerült növelnünk előnyünket, és ezt végig megtartottuk.
Győztünk!
2009. szeptember 27.
Hát most kikaptunk!
MÖSE - Diósdi 15:18
......
Elszenvedtük első vereségünket a bajnokságban. Hazai pályán fogadtuk a Diósdi TC csapatát. Még mi vezettünk 1:0-ra, de utána hosszú gólszünet következett, ellenfelünk 5 góllal elhúzott. A félidő hátralévő részében nagy küzdelem folyt, de nem sikerült felzárkóznunk. A második játékrészt imponáló játékkal kezdtük, 10 perc alatt ledolgoztuk hátrányunkat, sőt már vezettünk is. Utána azonban sajnos elvesztettük lendületünket. Szoros volt az eredmény, de vegül háromgólos vereséget szenvedtünk.
2009. szeptember 20.
Második meccsünket is megnyertük!
FSzSE II. - MÖSE 16:17
......
Vasárnap délután olyan ellenféllel játszottunk, akitől tavaly kétszer is kikaptunk. Az FSzSE két klasszis átlövőjére és fürge szélsőjére építette játékét, mi csapatjátékunkban bíztunk.
Végig szoros küzdelem jellemezte a mérkőzést. Hol az egyik csapat vezetett, hol a másik. A végjáték most nekünk sikerült jobban, és így egy góllal sikerült legyőznünk ellenfelünket.
Játékunkkal nem mindig voltunk elégedettek, de az eredménynek nagyon örülünk.
2009. szeptember 13.
Győzelmet arattunk első mérkőzésünkön!
MÖSE - Szigetszentmiklósi NKE II. 20:18
.......
Új csapatunk a szigetszentmiklósiak ellen játszotta első bajnoki mérkőzését. Nem sok jóval bíztatott, hogy kapusaink elfoglaltsága miatt mezőnyjátékosaink védtek, felváltva.
Az első percekben 5-1-re elhúztunk ellenfelünktől. A félidő vége előtt kiegyenlített a Szigetszentmiklós, de sikerült előnnyel fordulnunk. A második játékrészben végig vezetve értékes győzelmet arattunk.
Boldogok vagyunk, de nem is elsősorban az eredménynek örülünk, hanem annak, hogy bebizonyosodott, életképes a csapat célkitűzése: a játék és a sportolás örömét keressük.
Csapatunk minden tagja játéklehetőséghez jutott, és gólt is szerzett. Felszabadultan játszottunk, lelkesen, igazi csapatként. Mindenki élvezte a játékot, és megtette a tőle telhetőt.